Bátorítják a sofőrök feledékenységét? Engedményt tennének az útadó kifizetésénél

Bátorítják a sofőrök feledékenységét? Engedményt tennének az útadó kifizetésénél

A kezdeményezők azt javasolják, hogy töröljék a törvény 5. cikkelye 2. bekezdésének szövegéből azt a rendelkezést, amely szerint

a romániai országúthálózat használata előtt ki kell fizetni az útdíjat.

A javaslat szerint továbbra is egy, tíz, harminc, illetve hatvan napra, valamint tizenkét hónapra lehetne úthasználatot fizetni, a díj ára pedig a használat időtartamától függően alakul. A napi díj értéke nem haladhatja meg a 12 hónapos útdíj 9 százalékát, a tíznaposé a 12 százalékát, a 30 naposé a 19 százalékát, a 60 naposé a 30 százalékát.

A módosító javaslat szerint az útdíjat legtöbb a tervezett használat előtt 30 nappal, és a használat elkezdését követő 24 órában lehetne kifizetni. A kezdeményezők azzal érvelnek, hogy

az autósok sok esetben feledékenységből, és nem rosszhiszeműségből mulasztják el kifizetni vagy felújítani az útdíjat.

Emlékeztetnek, hogy a feteşti-i híd esetében is a használatot követő 24 órában még ki lehet fizetni a híddíjat, nem kötelező előtte megtenni, és szerintük ugyanezt a példát kell követni az útdíj esetében – írja az Agerpres hírügynökség a parlamentben benyújtott törvényjavaslatra hivatkozva.

A tervezetet első házként a szenátus tárgyalja, a képviselőház lesz a döntő fórum.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *