Jelentést készített első negyedévi tevékenységéről a Hargita Megyei Munkaügyi Felügyelőség, többek között arról a 328 ellenőrzésről, amelyet ebben az időszakban végeztek el a szakhatóság munkatársai. Az ellenőrzések döntő többsége, összesen 309 ankét a be nem jelentett foglalkoztatás, azaz feketemunka leküzdésére irányult.
A munkaügyi felügyelők 156 munkáltatónál alkalmaztak valamilyen szankciót, némelyiknél többet is, hiszen 286 eljárást említ a jelentés.
Ezeknek a többsége (247) figyelmeztetés volt, ebből 4-et egyéni munkaszerződés nélküli foglalkoztatott természetes személyek kaptak. Pénzbírságot 39 munkáltatóra rótt ki a szakhatóság 205 ezer lej értékben. A megállapított szabálytalanságok miatt a munkaügyi felügyelők 814 intézkedést rendeltek el.
A pénzbírságok összértékének majdnem a felét – 100 ezer lejt – 4 munkáltató terhére szabták ki az ellenőrök, ugyanis ezeknél a vállalkozásoknál egyéni munkaszerződés nélkül foglalkoztatott személyeket azonosítottak, összesen 5 főt.
A jelentéseben a törvénytelen foglalkoztatás, azaz a feketemunka felderítésére irányuló ellenőrzések során felmerült nehézségek közül is megemlít néhányat a megyei szakhatóság: a munkaügyi felügyelők nem tudják bizonyítani, hogy a munkavállaló megtagadta az azonosító űrlapok kitöltését; zárva vannak a kapuk egyes munkahelyeken, ahol nappal vagy éjszaka dolgoznak; a cégek udvarán szabadon hagyják a kutyákat.
A jelentés ugyanakkor arra is kitér, hogy milyen magyarázatokat kapnak a leggyakrabban a munkaadóktól, amikor törvénytelenül foglalkoztatott személyeket azonosítanak:
Az első negyedévében 315 Hargita megyei munkáltatónál végeztek ellenőrzést a megyei munkaügyi felügyelőség alkalmazottai a munkatörvénykönyv rendelkezéseinek a betartását vizsgálva, továbbá az egyéni munkaszerződések meglétét, a munkaidő és a heti pihenőidő betartását, a munkavállalók által végzett túlórákat és az éjszakai munkát, a munkavállalói jogok és a pihenőszabadságok biztosítását stb. ellenőrizve. A munkatörvénykönyv rendelkezéseinek a megszegéséért 161 szankciót alkalmaztak – 31 esetben bírságot, összesen 86 ezer lej értékben és 130 esetben figyelmeztetést.
Az alkalmazottak általános nyilvántartásának elkészítését és kitöltését 328 vállalkozásnál ellenőrizték, és 61-nél találtak szabálytalanságokat, amelyek miatt 4 esetben bírságoltak, összesen 19 ezer lejre, 76 esetben csak figyelmeztették a munkaadókat, és 278 esetben rendeltek el különböző intézkedést a hiányosságok pótlására.