Csütörtöktől lehet pályázni a Goga-negyed biciklitárolóira

Csütörtöktől lehet pályázni a Goga-negyed biciklitárolóira

Az Octavian Goga sétányon 11 fedett és zárt biciklitároló áll, amelyek egyenként 16 kerékpár raktározására alkalmasak. Az önkormányzati képviselő-testület márciusban fogadta el a bérbe adás szabályzatát, és mint ismert, az online bejelentkezés Google-alapú felületével egy héten át ismerkedhettek az érdekeltek.

A lakókkal a lépcsőházak bejáratánál kifüggesztett tájékoztatók által is megosztották az illetékesek a legfőbb tudnivalókat, egyebek mellett azt is, hogy

a pályázás április 18-án, csütörtökön 18 órakor indul.

Akkor jelenik majd meg a Városháza honlapján, a kiemelt hírek között a Google-űrlap linkje, illetve a városvezetői és a városházi Facebook-oldalakon is közzéteszik az űrlapot. A pályázók április 21-én, vasárnap 18 óráig jelezhetik az igényüket a kerékpárjuk raktározására, évi 50 lejes bérleti díj fejében.

Az illetékesek arra kérik a lakókat, hogy a kizáró jellegű formai hibák elkerülése érdekében a nevüket és a lakcímüket a személyi igazolványnak megfelelően töltsék ki. Ideiglenes lakcímmel (flotanttal) rendelkezők is jogosultak a pályázásra.

A tárolókat a lakcím alapján bocsátják rendelkezésre, a pozitívan elbírált jelentkezések beküldésének sorrendjében. Minden pályázót e-mailen tájékoztatnak az elbírálás eredményéről.

Az igénylések elbírálása után ötnapos óvási időszak következik, ezt pedig az esetleges szabadon maradt tárolóhelyek betöltése követi a beérkezett igények alapján. Ezután a bérletek megkötése, valamint a tárolókat nyitó kulcsok kézbesítése lesz a következő és egyben utolsó lépés.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *