Drágul a víz Háromszéken, szerencsére most nem sokkal

Drágul a víz Háromszéken, szerencsére most nem sokkal

A májustól érvényes árak a következőképpen alakulnak: a víz köbméterenkénti ára 8,8 lej lesz a korábbi 8,01 lejjel szemben, a szennyvízé pedig 6,17 lej (a korábbi 5,62 lej helyett).

Az áremelkedés jórészt az infláció kompenzálását jelenti, a reál növekedés 3 százalékot, ezt az összeget azonban teljes egészében a hálózat fejlesztésére fordítják,

legalábbis Kozsokár Attila vezérigazgató szerint.

„Tökéletes szolgáltatás nem létezik, ezért is kell folyamatosan fejlesztenünk, ami viszont anyagi kérdés. Az elmúlt években bevezetett fejlesztési alap mindenütt gyümölcsöző volt, mert volt végre keret, amiből előre tervezzünk.

Minden pályázati lehetőséget megragadunk, de sokszor ez sem elég, nem olyanok a pályázatok, hogy egy adott munkálatot el tudjunk belőle végezni, akkor az sem opció, hogy évekig víz nélkül hagyunk egy sereg fogyasztót. Ezért tartom fontosnak, hogy van saját keretünk, amiből tudunk lépni, és ezt használtuk is az elmúlt év során Kovásznán, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Bodzafordulón is”

– fogalmazott a Közüzemek Rt. vezetője.

Hozzátette: a saját források hasznossága vitathatatlan például olyan esetekben, amikor az önkormányzat készül egy utca felújítására,

a vezetékek cseréjére azonban nincsen keret, így ezt „valahonnan” meg kell oldani, ellenkező esetben rövid idő múlva aszfaltot kell törni, amit mindenki szeretne elkerülni.

Az igazgató újfent megerősítette, hogy azért korszerűsítenek, hogy csökkenjenek a veszteségek, legyen a szolgáltatás minősége jobb és stabilabb, „ugyanakkor az automatizálás is olyan téma, amellyel foglalkoznunk kell, és foglalkozunk is, hiszen ez is hatékonyabbá teszi a rendszerünket” – mondta.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *