Egyeztetne az Erdélyi Magyar Szövetség az RMDSZ-szel Marosvásárhelyen

Egyeztetne az Erdélyi Magyar Szövetség az RMDSZ-szel Marosvásárhelyen

Az országos RMDSZ és EMSZ vezetői nemrég jelentették be, hogy aláírták az idei évre szóló választási megállapodást. Ebben többek között az szerepel, hogy fontosnak tartják a politikai pluralizmust, és nem zárkóznak el a koalíciós indulás lehetőségétől ott, ahol erre szándék és lehetőség van. A megállapodás leszögezi, hogy Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben, Maros és Szatmár megyében az EMSZ az RMDSZ polgármester- és megyeitanácselnök-jelöltjét támogatja.

Közös lista?

Az EMSZ marosvásárhelyi szervezetének képviselői kedden tartottak sajtótájékoztatót, főként a városi tanácsosok kérdéséről. Kali István, a marosvásárhelyi szervezet elnöke elmondta, véglegesítették a tanácsosjelölti jegyzéküket, de rangsorolás nem történt. Ők

egyeztetni szeretnének a marosvásárhelyi RMDSZ-szel egy esetleges közös listáról is.

Kiemelte, hogy az országos szervezetek közötti megállapodás alapján

az EMSZ indulhat koalíciós listán az RMDSZ-szel. Ebben az esetben mindkét párt logója szerepelne a szavazólapon,
illetve az RMDSZ-es jelöltek indulhatnának az EMSZ listáján, és fordítva, ezekben az esetekben a lapon csak egyik párt logója lenne rajta.
A negyedik változat pedig, hogy az EMSZ külön listát indít, külön jelöltekkel. Ebben az esetben öt százalékot kell elérni a helyhatósági választásokon, és ha ez sikerült, akkor két képviselőjük lenne a marosvásárhelyi képviselő-testülteben.
Meglehetne a többség a városi tanácsban

Kali István elmondta, szerdán délre hívták meg a marosvásárhelyi RMDSZ vezetőségét egyeztetésre, és számukra az lenne az ideális, ha koalíciós listában tudnának megegyezni, amelyen a jelöltek fele az EMSZ képviselője lenne. Azt

nem kívánta elárulni, hogy mennyi a legkisebb létszám, amelyet elfogadnak.

Az EMSZ marosvásárhelyi elnöke arról is beszélt, hogy ők szeretnék megszólítani azt a tízezer magyar marosvásárhelyit, aki nem szavazott az RMDSZ tanácsosi listájára a legutóbbi helyhatósági választásokon. Véleménye szerint egy koalíciós lista mindenképp a marosvásárhelyi magyar közösség érdekeit szolgálná. Nagy eséllyel lenne meg ugyanis a tizenkét önkormányzati képviselő, amennyire szükség van ahhoz, hogy a helyi tanácsban a magyaroknak többségük legyen.

Pápai László, aki csaknem két teljes mandátumot volt marosvásárhelyi tanácsos a Szabad Emberek Pártja képviselőjeként, emlékeztetett, hogy a tizenegy RMDSZ-es tanácsos mellett sokszor ő biztosította a többséget, különösen a magyar ügyekben, de minden olyan döntésben, ami a város érdekében történt.

Ami a marosvásárhelyi független polgármesterjelöltet, Soós Zoltánt illeti, aki nem az RMDSZ jelöltje, de az RMDSZ támogatja őt, Kali István kiemelte, hogy ők is Soós Zoltánt támogatják.

A Székelyhon megkérdezte Kovács Mihály Leventét, a marosvásárhelyi RMDSZ elnökét, hogy szerdán találkoznak-e az EMSZ képviselőivel, hogy a tanácsosi jegyzékről egyeztessenek. Az illetékes azt mondta, elsőkörben egyeztetnie kell a megyei vezetőséggel, és csak azután tudnak találkozni az EMSZ képviselőivel.

Íme az EMSZ listája

Az EMSZ tanácsosi jelöltlistáján az első tíz személy, ábécésorrendben: Brassai Hunor (kommunikációs szakember), Dániel Lajos (kertészmérnök), Fazakas Deborah (egészségügyi asszisztens), Kali István (jogász), Kocsis Lóránd (közgazdász), Mihály István (tanár, fizikus), Pálosi Csaba (állatorvos), Pápai László (ipari informatikai mérnök), Pap Sándor (a Sapitenia oktatója), Szabados Attila (vállalkozó).

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *