Erdély címere, a székelyek, és amit nagyon kevesen tudtak

Erdély címere, a székelyek, és amit nagyon kevesen tudtak

A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadás-sorozat 292. felvonását tartották április 12-én Csíkszeredában, az előadás az Erdély címere különböző címerkompozíciókban címet kapta.

Dr. Szekeres Attila István előadása címertani bevezetővel indult, amelyből megtudhattuk a címerek születésnapját, a címeri jellemzőket, továbbá kialakulásuk történetét. A címerek születésnapját a szakmabeliek 1128. június 10-re datálják, amely dátum Geoffrey Plantagenet nevéhez köthető. Kialakulásuk története volt azonban az igazán érdekes része a bevezetőnek, hiszen egy roppant egyszerű indokból volt szükség a használatukra.

Mint megtudtuk, a címerek kialakulása a lovagokhoz, katonákhoz köthető, azok ugyanis a sisak miatt azonosíthatatlanok voltak, szükség volt tehát egy ismertető jegyre. Ennek céljából

az üresen álló pajzsot választották, amiket különböző színnel és mintával díszítettek.

Ezek a pajzsminták állandósultak egyes családokban, amiket örököltek az utókor lovagjai.

Idővel a nemesi címerek is megjelentek, amelyeknek a kompozíciója már komplexebb volt. A nemesi címereknek ugyanis fentről lefelé a következő elemeket kellett tartalmazniuk: sisakdísz (más néven oromdísz), sisakkorona, sisak, sisaktakaró (foszlányok), pajzs, benne címerkép. Ezeket a címereket adománylevéllel adományozták, és természetesen nem voltak ingyen,

fizetni kellett a címerszerzőnek, s minél bőségesebb volt az adomány, annál cifrábbak lettek az elkészült címerek.

Erdély címerének történetéről

Az általános ismertetőt követően átkerült a fókusz Erdély címerére és annak történetére. Erdély címere viszonylag későn alakult ki, eredetét I. Ferdinánd magyar királyhoz (1503–1564) köthetjük, és az úgynevezett igénycímerhez, amivel

azt jelezte az uralkodó, hogy az egész magyarság fölött szándékszik uralkodni.

Ezen a címeren megjelenik már a hét bástya motívuma, ami a német Siebenbürgen (Erdély) jelentésével köthető össze, ami szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy hét hegy.

A ma ismert Erdély címer közismert három alkotóeleme az Erdélyi Fejedelemség idején, 1580-ban jelent meg először együtt, így a nap, a hold és a sas; fontos azonban, hogy ekkor a nap és a hold szimbóluma nem a székelyekkel volt összeköthető. Idővel a határozatokhoz volt szükség a pecsétekre, így a címerekre is, ugyanis ezekkel hitelesítették az okiratokat, ezért szétosztották a jelképeket a vármegyék között. A történelem során az erdélyi címer jelképei több változatban jelentek meg, a hold például sokáig rendszertelenül hol növekvő, hol csökkenő állapotban volt ábrázolva.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *