Évtizedek óta nem virágoztak olyan korán a gyümölcsfák, mint idén

Évtizedek óta nem virágoztak olyan korán a gyümölcsfák, mint idén

A hőmérsékletmérések kezdete óta az idei március volt a legmelegebb világszerte, és ezzel egyben egy olyan tíz hónapos időszak zárult le, amelyben minden hónapban új hőmérsékleti rekordok dőltek meg – közölte kedden az Európai Unió éghajlatváltozást figyelő szolgálata.

A szokásosnál melegebb időjárással köszöntött be a tavasz Székelyföldön is, a felmelegedés olyan korai volt, hogy néhol évtizedek óta nem tapasztaltak olyan korai virágzást, mint idén.

Székely Csaba agrármérnök több mint 20 éve termeszt gyümölcsöt Udvarhelyszéken, Nyikómalomfalván, és feljegyzést is vezet az időjárási körülményekről, ám olyan korai virágzást, mint az idei, még nem tapasztalt.

Huszonvalahány éve foglalkozok gyümölcstermesztéssel, de ilyen korai virágzást én még nem éltem itt, Udvarhely vidékén. Április tizedikét írunk, de a szilva-, cseresznye- és meggyfélék már hullajtják a szirmaikat, az alma két-három napon belül teljes virágban van – ez túl korai

– fogalmazott. A korai virágzás ugyanis nem egy kedvező jelenség a gyümölcsöskertek tulajdonosai számára: jelentősen megnöveli a késői éjszakai fagyok következtében kialakuló károk veszélyét. Ezt a feljegyzései is igazolják.

„Vezetek egy naptárszerűséget, és a visszatekintés azt mutatja, hogy ahányszor április 15. előtt volt virágzás, mindig fagykárok keletkeztek, még ha nem is volt ez száz százalékos minden alkalommal. Ha jól emlékszem az utóbbi öt évben április 15. előtti virágzáskor egyszer volt olyan fagy, ami szinte száz százalékos kárt okozott” – emlékezett vissza.

Székely Csaba kérdésünkre elmondta,

egy mínusz 1,5 Celsius fokos fagy már elegendő ahhoz, hogy komoly kárt tegyen a gyümölcsöskertekben, főként a korai virágzású fajok esetében.

Egy 0, -0,5 fokos fagy 30-40 százalékos kárt okozhat – ha jó a virágkötődés –, de akkor legalább marad még termés. Az érzékenyebb fajok – mint amilyen a dió – esetében azonban egy enyhe fagy is nagy kárt okozhat. „Láttam már diófa-barkát is. Hát ennek május közepén lenne az ideje. Ez a legérzékenyebb – a diónak elég a 0 fok is” – mondta a fagykárveszéllyel kapcsolatban.

Amint arról a gyümölcstermesztő beszámolt, könnyen megtörténhet, hogy a korai virágzás és a fagykárok összefüggéséről szóló aggodalmak idén sem lesznek alaptalanok.

Ahogy néztem, a hosszabb távú előrejelzés jövő hét közepe tájára, észak-nyugati irányból egy markáns hidegfrontot mutat, esővel, ami már nagyon kellene. De az eső érkezésével lehűl a levegő, és amikor az eső után kitisztul az idő, hajnalban gyakran kialakul még a fagy ebben az időszakban

– magyarázta.

Hatékony védekezés a fagy ellen

Van néhány módszer, amellyel hatékonyan lehet védekezni a fagykárok ellen, némelyik nem is költséges ezek közül, tehát a kisebb gyümölcsösökben is alkalmazhatók – tudtuk meg a szakembertől.

„A legkézenfekvőbb, amivel kisebb gyümölcsösökben, háztáji gyümölcsöskertekben is védekezni lehet, az a füstöléses módszer. Ez is megteszi szélcsendes időben, de általában fagy is akkor van. Én is alkalmaztam,

olyan szépen megáll a füst a sorok között szélcsendes időben, hogy el se tudjuk képzelni. Hajnal felé, 3-4 órakor kezdjünk füstölni, ezzel megmentünk valamennyit a termésből.

Van egy költségesebb módszer is, a vízzel történő permetezés, locsolás, szintén hajnal környékén. Ezt intenzív telepítéseken használják. Ezzel a módszerrel jeget képezünk a virágokon, leveleken, és az megvédi őket: hőfelszabadulással jár a jégképződés, megfagy a víz, de csak a növényen, nem a belsejében található víz fagy meg, ami roncsolhatná a szöveteket” – ismertette a módszer lényegét Székely Csaba. Hozzáfűzte, van egy még költségesebb eljárás is, de azt már csak a többhektáros, intenzív gyümölcsösökben alkalmazzák, például Észak-Olaszországban: vitorlás szélmalmokhoz hasonló eszközökkel keverik a levegőt, és nem hagyják felszállni a föld által éjszaka kibocsátott meleg levegőt, így védve a fagytól a gyümölcsfákat.

A fagykárveszélytől még mintegy tíz napig kell tartani – leginkább Udvarhelyszéken –, azt követően már csökken a valószínűsége, április utolsó felében már csak 8–10 évente fordul elő ilyen erős éjszakai lehűlés.

Nem csak a virágzás, a kártevők megjelenése is korai

Nem csak a szokásosnál erősebb tavaszi felmelegedés hordoz kockázatot a gyümölcsöskertek esetében, az enyhe tél miatt sem lesz egy könnyű éve idén a gyümölcstermesztőknek.

A télen mindössze 2-3 éjszaka süllyedt -10, -12 fokra a hőmérséklet, tehát nem volt elég hideg ahhoz, hogy elpusztítsa a kártevőket.

„Ezért idén nagyon oda kell figyelni a kártevőkre. Már láttam vértetű kolóniákat, ami az almát nagyon szereti, és levélpirosító levéltetűt is egresen, ribizlin, holott az is nyár eleji kártevő” – számolt be tapasztalatairól Székely Csaba, hangsúlyozva, hogy ugyanez várható a többi kártevő esetében is, azaz a szokásosnál korábban lesz a rajzásuk és több is lesz belőlük, mint más években.

A tetűk ellen már lehet védekezni növényvédő-, rovarölő szerekkel, amint megjelentek a lárvák. Szerencsére könnyen kiirthatók, mert sokféle szerre érzékenyek

– mondta a szakember.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *