Három népszerű IKEA-terméket is említ a Greenpeace, amikor azzal vádolja a céget, hogy részt vesz a romániai erdők kiirtásában

Három népszerű IKEA-terméket is említ a Greenpeace, amikor azzal vádolja a céget, hogy részt vesz a romániai erdők kiirtásában

A Greenpeace vizsgálata megállapította, hogy a svéd vállalat ősi erdőkből, többek között a Kárpátokban található erdőkből származó fát használ fel bútorgyártásra. A jelentések szerint több, az IKEA-nak dolgozó külső gyártó is felhasználja ezeknek az értékes erdőknek a faanyagát. A Greenpeace szerint 13 ország bútoráruházaiban 30, ezektől a beszállítóktól származó terméket találtak. A szervezet jelentése szerint az IKEA

a romániai Kárpátok utolsó természetes erdeiből szerzi be a fát,

beleértve a Natura 2000 védett területek erdeit is”.

„A Greenpeace ma (szerdán – szerk. megj.) közzétett új vizsgálata feltárja, hogy a népszerű IKEA-termékek – például a Bumerang vállfák, az Ingolf székek, a Sniglar babaágyak és babaágykeretek – hét gyártója hogyan kapcsolódik a természetvédelmi szempontból értékes erdők pusztításához. Eme gyártók legalább 30 féle termékét találták meg 13 ország IKEA áruházaiban: Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Svájcban, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Izraelben, Nagy-Britanniában, Lengyelországban, Romániában és Svédországban. A Greenpeace felszólítja az IKEA-t, hogy váljon a megoldás részévé ahelyett, hogy aktívan hozzájárulna a súlyosbodó éghajlati és biodiverzitási válsághoz” – szögezi le a Greenpeace az Agerpres hírügynökségnek szerdán elküldött közleményében.

A Greenpeace szerint csapatai a fakitermelési bizonyítványok, műholdas felvételek és fűrészárutelepeken végzett vizsgálódások segítségével követték nyomon a fát a romániai erdőkből az IKEA áruházak polcaira.

A Greenpeace aktivistái szerdán tervezik átadni elemzésük eredményeit az IKEA németországi Hofheim am Taunusban található központjának.

„Az IKEA-nak nem kell elpusztítania Európa utolsó ősi erdeit a bútorok miatt” – nyilatkozta szerdán Gesche Jürgens, a Greenpeace szakértője.

A DPA megkeresésére az IKEA csoport a következő választ adta: „az illegális faanyagnak és a felelőtlen erdőgazdálkodási gyakorlatnak nincs helye az IKEA értékláncában.

Azonnal kivizsgálunk minden erre utaló bizonyítékot.

Ha szabálytalanságot találunk, azonnali lépéseket teszünk, beleértve a kereskedelmi kapcsolatok megszüntetését is.”

A környezetvédő szervezet szerint egyébként a romániai erdők mintegy 7 százaléka 120 évnél idősebb. Ezen túlmenően a becslések szerint Románia az elmúlt 20 évben elvesztette ősi erdőinek felét.

„Számos olyan bútorgyártót fedeztünk fel, amelyek több mint 140 éves természetes erdőkből szerzik be a faanyagot. Ezek az IKEA-partnerek olyan árukat gyártanak, amelyek Európa-szerte megtalálhatók az IKEA áruházakban.

Ezért a pusztításért a román hatóságokat tesszük felelőssé, amiért nem minősítik megfelelően ezeket az erdőket és nem helyezik őket szigorú védelem alá.

Ugyanakkor az IKEA vállalatot is nagy részben terheli a felelősség, hiszen többet tehetne ebben az ügyben: fel kellene hagynia azzal a gyakorlattal, hogy természetes erdőkből származó fát fogad el; hűnek kell maradnia a vásárlóinak tett fenntarthatósági ígéretéhez” – idézi a közlemény Ciprian Găluşcát, a Greenpeace közép- és keleteurópai erdő- és vadvédelmi kampányfelelősét.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *