Az önkormányzat még 2019-ben nyert finanszírozást az új inkubátorház létrehozására az Európai Unió Regionális Operatív Programján keresztül, a bürokratikus akadályok miatt azonban a munkálatok csak 2023 tavaszán indulhattak el.
A szerződés aláírásakor a beruházás költségeit 2,6 millió lejre becsülték, amiből 1,5 millió lejt a fejlesztési ügynökség biztosít, míg a fennmaradó rész az önkormányzatot terheli.
A projekt részeként egy Stadion utcai régi kazánházat alakítottak át 26 személy befogadására alkalmas vállalkozói inkubátorházzá, így a Szabadság utcában levővel együtt két ilyen létesítmény fog működni a céhes városban.
Az új inkubátorház az információs és kommunikációs technológia területén dolgozó kis- és középvállalkozásokat kívánja támogatni, kedvező árú helyiségbérlést és a tevékenységükhöz szükséges berendezéseket biztosítva számukra.
Szilveszter Szabolcs kézdivásárhelyi alpolgármestertől megtudtuk, hogy
az 532 négyzetméter összterületű létesítmény április végére szinte teljes mértékben elkészült, a kivitelező május végére ígéri a munkálat befejezését.
A bútorzat közbeszerzése megtörtént, az informatikai eszközök leszállítására azonban kétszeri próbálkozás után sem sikerült szerződést kötni.
– magyarázta az elöljáró.
Mint mondta, az inkubátorházban most induló, vagy már működő kis-és középvállalkozások is helyet kaphatnak,
feltétel azonban, hogy a cég Kézdivásárhelyen legyen bejegyezve és alkalmazottai is helybéliek legyenek.
Az épületben összesen huszonhat munkaasztal kap helyet, ebből tíz egy nyitott terű irodában, a többi pedig négyesével csoportosítva kisebb irodahelyiségekben.
Az asztalokhoz biztosítják az irodai munkához szükséges eszközöket (számítógép, nyomtató stb.) is. „Teljes mértékben fel lesz szerelve az inkubátorház, csak a tudást és a vállalkozószellemet kell hozza a bérlő” – fogalmazott Szilveszter Szabolcs. Hozzátette:
az épületben a bérlők és külső személyek által egyaránt igénybe vehető konferenciaterem is helyet kap, ugyanakkor felszerelt konyha, társalgó, ruhatár és mosdó várja a jövendőbeli bérlőket.
Az alpolgármester kiemelte, az önkormányzat azt szeretné, ha a létesítmény még az idén működőképessé válna, ezért az épület elkészülte után körbevezetik ott az érdeklődő cégeket és vállalkozókat, hogy azok személyesen is megismerhessék az inkubátorház által nyújtott lehetőségeket.
„Az önkormányzat felvállalta, hogy miután beindul az inkubátorház, különböző képzéseket fog biztosítani az érdeklődők számára, szakemberek segítségével bemutatva a vállalkozások jogi, könyvelőségi és egyéb aspektusait.
– hangsúlyozta. Hozzátette: az önkormányzat elindított egy IT Kézdi nevű Facebook-csoportot az információs technológiában érdekelt cégek számára, és minden érdeklődőt arra biztatnak, hogy a hatékonyabb kommunikáció érdekében csatlakozzon ehhez.
Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a városvezetés idei prioritásai közé tartozik az inkubátorház körüli tér rendezése is, amely az egyik utolsó, felújítást igénylő terület a tömbháznegyedekben.
Az épület elkészülte után teljesen felújítják a játszóteret, a kosárlabdapályát, illetve a parkolókat és a járdákat a környéken.