Kutyasétáltatással az örökbefogadásért

Kutyasétáltatással az örökbefogadásért

Örökbefogadott négylábúkat és gazdáikat hívja közös sétára az AMY és a Justice for Animals Egyesület március 23-án 10 órakor. A civil szervezetek a saját, illeve a szépmezői kutyamenhely védenceit képviselve vonulnak fel a városban, hogy a megmozdulás révén népszerűsítsék az örökbefogadást és segítsenek otthonra találni a gazdátlan ebeknek.

Igyártó Nándor, a Justice for Animals elnöke szerint nem volt kérdés, hogy csatlakozzanak az AMY Egyesület vezetője, Pora Kinga által kitalált kezdeményezéshez. Mint mondta, nem csak saját, gazdára talált kutyák fognak részt venni az eseményen, a szervezetek ugyanis még örökbe fogadható tappancsosokat is bevonnak a sétába.

Akkor lenne igazán látványos, ha sokan lennénk, viszont nagyon nehéz kimozdítani az embereket. Az engedélykéréskor húsz kutyát és húsz embert jelentettünk be, de nagyon remélem, hogy kellemeset fogunk csalódni

– nyilatkozta az elnök a hatóságok által jóváhagyott rendezvény kapcsán, amelyre azokat is szívesen fogadják, akiknek még nincs saját kedvencük, de szívesen támogatnák a célt.

A csapat szombaton reggel indul a Tamási Áron Színház elől, ahonnan elsétálnak az Állomás negyedi körforgalomig, majd vissza. A szervezők kérik a gazdikat, hogy kutyáikra megbízható hámot, nyakörvet adjanak, illetve biztonságos pórázt használjanak a balesetek elkerülése érdekében.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *