Maratoni tojásírásra készülnek Sepsiszentgyörgyön

Maratoni tojásírásra készülnek Sepsiszentgyörgyön

Kilencedik éve rendezik meg A tojásírás éjszakája című rendezvényt, amellyel az egész nagyhéten át tartó, tojásdíszítő foglalkozásaikat koronázza meg a Guzsalyas Alapítvány. Az egyedülálló esemény március 29-én, nagypénteken délelőtt 10 órától kezdődik és szombat hajnali 3-kor ér véget.

A résztvevőknek kifújt vagy főtt tojással kell érkezniük, a festéket, viaszt, írókát a szervezők adják.

Az esemény helyszíne a sepsiszentgyörgyi Míves Ház.

Az ünnepi hangulatot péntek este folyamán a Folker Együttes biztosítja, a rendezvényre kizárólag hét éven felülieket várnak. Kérdésünkre a Guzsalyas Alapítvány képviselője elmondta, hogy nem szükséges előre bejelentkezni a tizenhét órás maratonra. Visszaemlékezett, hogy az első tojásíró foglalkozást 1996-ban tartották, azóta is töretlenül őrzik a hagyományt. Mint mondta, minden évben szerveznek műhelymunkát a nagyhét alkalmával, de az éjszakai tojásírás is egyre népszerűbb, bőven akad érdeklődő rá idén is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *