Önkormányzati szinten tesznek a kóbor kutyák elszaporodása ellen Sepsiszentgyörgyön

Önkormányzati szinten tesznek a kóbor kutyák elszaporodása ellen Sepsiszentgyörgyön

Bár Sepsiszentgyörgy hosszú ideje fenntart egy kutyamenhelyet – melynek befogadóképességét mindig meghaladja a gazdátlan ebek száma – és többször szervezett informáló, érzékenyítő kampányokat a felelősebb állattartás érdekében,

mindezen intézkedésekkel sem tudta megelőzni, lassítani a kutyák helytelen tartásmódjából fakadó túlszaporodást

– ismerte el a határozatot előterjesztő Antal Árpád polgármester. Ezért az önkormányzat arra a döntésre jutott, hogy a keverék kóbor ebek ivartalanítását oly módon gyorsítja fel, hogy

ezután anyagilag is támogatja a beavatkozást elvégző állatorvosokat, amelyekkel szerződést köt e szolgáltatás elvégzésére.

Tulajdonképpen már az állatok befogását is rájuk bízzák, hiszen többen rendelkeznek az ehhez szükséges felszereltséggel és tudással – mondta Antal Árpád. Ugyanezzel a határozattal az állat-összeírásra vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezik.

A tanácsülésen döntöttek még többek között házépítésre szánt telkek fiataloknak való kiutalásáról a Gyere haza program keretén belül, a 400 gyermekkel foglalkozó Iskolás Sportklub sporttevékenységének anyagi támogatásáról, illetve Sepsiszentgyörgy költségvetésének módosításáról is:

a tartalékalapból kivont 1,3 millió lejt a Tamási Áron Színház működésére, utak, járdák javítására és oktatási intézmények költségeinek fedezésére, azok fejlesztésére fordítják.

Határozatot fogadtak el a városnapi vásár szervezési módjáról, illetve a Tabakó fesztivál megszervezéséről is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *