Öt napon belül el kell juttatni a tanintézetbe a Szülőföldön magyarul adatlapot

Öt napon belül el kell juttatni a tanintézetbe a Szülőföldön magyarul adatlapot

Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának egyik legfontosabb programja, a Szülőföldön magyarul szerdán nyitotta meg a mipont.hu online felületet, ahol minden szülőnek – akinek a gyermeke magyar tannyelvű osztályba, óvodába jár – regisztrálnia kell, ha igényelni szeretné gyermeke után az oktatási-nevelési támogatást. Ugyanakkor az egyetemistáknak is itt kell regisztrálniuk, ha igénylik a hallgatói támogatást.

A juttatás összegét az elmúlt évben jelentősen megnövelték, hiszen a korábbi, évi 22 400 forintról bruttó 100 ezer forintra emelkedett a támogatási összeg minden pályázó esetében.

Igyekezni kell

„A korábbiakban közölt módszertan szerint lehet jelentkezni mától, a mipont.hu oldalon, semmi nem változott a korábbi bejelentés óta. Regisztrálni kell, és

igyekezni mihamarabb elintézni a benyújtási kérelmet”

– közölte a Székelyhonnal Burus-Siklódi Botond, a program hazai lebonyolításáért felelős Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke.

A megbízott Rákóczi Szövetség egy digitális rendszert dolgozott ki, amelynek segítségével a szülők önállóan kitölthetik a pályázati űrlapokat, majd a rendszer egy egyoldalas adatlapot generál, amelyet a szülőnek ki kell nyomtatnia, alá kell írnia, és ezt le kell adnia gyereke tanintézményében. Ott csatolják mellé a magyar tannyelvű oktatást igazoló, illetve a hiányzásokról szóló dokumentumot. Mindezt az iskola fogja továbbítani a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által kijelölt megyei vagy körzeti gyűjtőhelyre.

Amint a pályázati tájékoztatóban írják, valószínűsíthető, hogy a legtöbb szülő az elektronikus pályázat leadását önállóan meg tudja oldani, de akinek szüksége van rá, kaphat segítséget a pedagógustól vagy bárkitől, aki képes a feladat elvégézére.

Teszteltük: átlagosan negyedóra alatt lehet benyújtani a kérelmet

A regisztráció mindössze pár percet vesz igénybe, de előtte fotót kell készítenünk, vagy be kell szkennelnünk a gyerek anyakönyvi kivonatát és személyazonossági okiratát – ha már betöltötte a 14 évet –, illetve a kérelmet benyújtó szülő személyazonossági okiratát.

Regisztráció után kapunk egy aktiváló linket, amelyet a saját e-mail címünkre küld el nekünk a rendszer

– érdemes megnézni a Spam mappát is, mert lehet, hogy automatikusan oda érkezik.

A kapott linkre rákattintva tudjuk benyújtani a kérelmet, azaz kitölteni az adatlapot, amely körülbelül tíz percet vesz igénybe, majd a megjelölt helyre kattintva fel kell töltenünk a gyerek, valamint a szülő okiratáról készült jól látható képet vagy szkennelt változatot. Ezután a rendszer generál egy egyoldalas adatlapot, amelyet le kell mentenünk, és ki kell nyomtatnunk, ezt

öt napon belül el kell juttatnunk a gyerek iskolájába, óvodájába.

Amennyiben több gyerek után kérik a szülők a támogatást, minden gyerek esetében külön kérelmet kell kitölteni, de a rendszer elmenti a szülő adatait, így csak az adott gyerek személyes és iskolai adatait kell beírni.

Figyeljünk az adatok helyességére kitöltéskor, ugyanis

amint rákattintottunk a kérelem benyújtására, már nem lehet kijavítani a hibákat.

De akkor sem kell pánikba esni, ha elírtunk egy adatot a benyújtási kérelem kitöltésekor, ugyanis amikor az ellenőrzés során kiderül az elírás, hiánypótlás-felszólítást fognak küldeni. Erről értesítés érkezik a mipont.hu felhasználói felületén is, de az e-mail címre is, amelyről regisztrálták a fiókot. Akkor csak azt lehet javítani, ami javításra szorul – tudtuk meg Ady-Kovács-Ferenczi Noémitől, az RMPSZ munkatársától.

A mipont.hu felületen a szülőknek csak egyszer kell kitölteniük az adatokat és a szükséges dokumentumokat is csak egyszer kell feltölteniük, a későbbi években a meghirdetés után egy kattintással benyújtható lesz a pályázati kérelem, legfeljebb az esetleges adatváltozásokat kell módosítani.

Az iskola is kap április 3-a után hozzáférést a mipont.hu felülethez, így a tanintézmény is meg tudja nyitni a diákjai adatlapjait, ki is tudja nyomtatni azokat, ha szükséges, de a kérelmező szülőnek mindenképpen alá kell írnia.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *