Simion szerint most fontosabb, mint valaha, hogy „a Románia szívében élő románok” egységesek maradjanak

Simion szerint most fontosabb, mint valaha, hogy „a Románia szívében élő románok” egységesek maradjanak

Az AUR Maros megyei önkormányzati jelöltjeit bemutató vasárnap esti rendezvényen a politikus kifejtette: fontosabb, mint valaha, hogy „a Románia szívében élő románok” egységesek maradjanak. Ám

szerinte a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is vezető miniszterelnök csak azokon a fontosabb erdélyi településeken támogatja a román pártok közös polgármesterjelölt-indítását, amelyekben „politikai és anyagi érdekei” vannak.

A koalíció pedig azért hozta előre a helyhatósági választásokat, hogy a jelenlegi kormánypártok és „a sovén RMDSZ” hatalmon maradjanak – idézi Simiont az Agerpres hírügynökség.

Az AUR elnöke bejelentette, hogy a párt marosvásárhelyi polgármesterjelöltje Cristian Vântu, aki „50 százalékban román, 50 százalékban magyar és öt nemzedék óta 100 százalékban marosvásárhelyi”. Az 50 éves jelölt korábban 12 évig a brit egészségügyben dolgozott, 2021-ben tért vissza szülővárosában, ahol háziorvosként és egy magáncég vezetőjeként tevékenykedik. „A román kulturális értékek és népünk bizánci kulturális örökségének lelkes támogatója” – jellemezte Cristian Vântut a pártelnök.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *