A Pénzmágus nagydöntőjén tíz csapat mérkőzött meg a Sapientia EMTE csíkszeredai karának épületében, a versenyen összesen több mint négyszáz erdélyi magyar diák vett részt. A közgazdasági vetélkedő célja
egy valós vállalat feltérképezése, az erősségeit és a gyengeségeit egyaránt kiemelve, választ keresni a gondjaira.
A nagydöntőben a Dakota Security Service biztonsági szolgálat profilját rajzolták fel a diákok egy esettanulmány alapján, majd olyan megoldásokat kerestek, amelyek révén a cég fejlődni tudna.
A versenynek a Sapientia EMTE csíkszeredai kara adott otthont, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT), Magyarország csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátusai szervezésében valósult meg.
A Pénzmágus 2024-es kiadása vasárnap ért véget, első helyen a székelyudvarhelyi Dream Flow csapat végzett, amely a 3000 lejes nyereményen felül a különdíjban is részesült a főkonzulátus részéről, második lett a szintén székelyudvarhelyi 5letElek, harmadik helyezést a csíkszeredai Kupecek ért el.
Különdíjban részesült még a csíkszeredai Inventrix.
A vetélkedő során a csapatok külön figyelmet szenteltek a technológiai világgal való lépéstartás fontosságára, így
a mesterséges intelligencia bevezetéséről, mobilos alkalmazások létrehozásáról, a smart house helyi megteremtéséről, a faluőrség kérdéseiről, önvédelmi tanfolyamokról, a közösségi médiában való terjeszkedésről beszéltek.
Marketingstratégiaként egy célt tűztek ki: a közbiztonság visszaadásának reklámozását.
Többen chatbotokat vezetnének be a biztonság érzetének megteremtésére, voltak, akik mobilis kamerákat helyeznének el a városokban, falvakban. Egy biztos, veszélyérzettel nem lehet élni, erre pedig a Dakota Security Service már meglévő eszközein túlmenően ötletes megoldásokkal rukkoltak elő a Pénzmágus versenyen résztvevő diákok.