A Sepsiszentgyörgy önkormányzatához tartozó Ifjúsági Iroda és a Háromszéki Csillagösvény Egyesület idén is megszervezi Kovászna megye legnagyobb diákvetélkedőjét, a Háromszéki Diáknapokat, amely
május 2–5. között zajlik Sepsiszentgyörgyön és környékén.
Mivel a rendezvény a 18. születésnapját ünnepli ,
a megszokott 16-hoz képest 18 csapat méretkezik meg.
A 2024-es kiadásban azonban nemcsak a csapatok száma növekedett, hanem a csapattagoké, valamint a szervezőké és önkénteseké is, így
csütörtökön összesen 365 résztvevővel rajtolt az esemény.
A jelentkezők körében hatfordulós előselejtezőn dőlt el, hogy kik vehetnek részt 18. Háromszéki Diáknapokon.
Több hónapon keresztül a város különböző helyszínein kellett feladatokat megoldani, amelyek
próbára tették a benevezők kreativitását, tudását, művészi érzékét, sportteljesítményét és logikus gondolkodását.
Idén sem maradt el a szervező- és önkéntes csapat válogatója, hiszen az esemény évről évre növekvő népszerűsége jeleként ezúttal is túljelentkezés volt. Végül a szervezőcsapat 27, míg az önkénteseké 14 főből állt össze.
Ráadásul a rendezvény is négynaposra kerekedett, megnyitóját csütörtökön tartották Sepsiszentgyörgy főterén.
A diáknapozók a már megszokott majálison teljes csapatos játékokon mérettetik meg magukat az Előpatak felé vezető út mellett, a négyes kilométerkőnél lévő kőszínpad környékén.
A második nap a sporté, ahol ügyességi feladatok, csapatvetélkedők és különleges játékok várnak a diákokra,
szombaton a kulturális és művészetekkel, tudományágakkal kapcsolatos feladatok lesznek többségben.
Az idei év újítását jelenti, hogy a szervezők bevonták Sepsiszentgyörgy néhány kulturális intézményét is, hogy a fiatalok jobban megismerhessék azokat, így különböző vetélkedőknek ad majd otthont a Művész Mozi, a Kónya Ádám Művelődési Ház, az Erdélyi Művészeti Központ, a Vadászati Múzeum, a Székely Nemzeti Múzeum, a Cimborák Bábszínház és a Bod Péter Megyei Könyvtár is.
Az utolsó, úgynevezett extra napon a diáknapok 18. születésnapját ünneplik meg közösen annak rendje és módja szerint, majd az esemény záró mozzanatát képező gálán a diáknapok alatt legjobban teljesítő négy, illetve a legsportszerűbben játszó csapat versenyzik a Háromszék legügyesebb diákcsapata címért.