A kábítószerekkel kapcsolatos igazság

A kábítószerekkel kapcsolatos igazság

Drogfüggőségről tartottak konferenciát szerdán Marosvásárhelyen, ahol Natalia-Elena Intotero családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségért felelős miniszter is részt vett.

A Családügyi, Ifjúsági és Esélyegyenlőségi Minisztérium a Teen Challenge Románia szervezettel közösen indította el a Nincs akadály – A teljes igazság a kábítószerekről elnevezésű kampányát, amelynek az a célja, hogy

a fiatalokat összehozza egykori kábítószer-használókkal és a terület szakértőivel nyílt, tabuk nélküli beszélgetésekre.

Ezt szerdán is megtették a marosvásárhelyi Kultúrpalotában több mint 700 diák, tanár, szülő, illetve megyei és helyi elöljárók előtt.

Marosvásárhely volt a huszadik egyetemi központ, amely otthont adott a kampánynak. A Kultúrpalotában jelenlévő fiatalok tájékoztatást kaptak a kábítószer-fogyasztással járó kockázatokról, annak az egészségre és a társadalmi életre gyakorolt hatásairól, valamint arról, hogy milyen segítséget kérhetnek, ha erre az útra lépnek.

Nehéz megállni a lejtőn

A kampányban résztvevő 22 éves Sebastian Petruț, miután megmenekült a drogoktól, a fiatalok tudatosságát növelő kampány hangja lett. „Amikor használtam, és láttam, hogy ez rendben van, idézőjelben, azt mondtam, hogy »ezt fogom csinálni egész életemben, egyáltalán nem esik bántódásom«. És ez volt az a csapda, amibe beleestem, nem volt egy egyértelmű példa előttem, aki elmondja nekem, melyek voltak a lépések, hogyan jutottam el odáig, és

csak idő kérdése, hogy mikor jutsz el az öngyilkosságig.

Vagy túladagolásban, vagy öngyilkosságban, vagy sok más dologban, például balesetben halhatsz meg. Egyébként voltak barátaim, ismerőseim, akik meghaltak, öngyilkosság vagy autóbaleset miatt” – fejtette ki Sebastian Petruț a konferencián.

A kampány résztvevői a marosvásárhelyi jelenlévőkkel a Teen Challenge programról is beszélgettek, amelynek segítségével most más emberek lehetnek. A program során a beutaltakat a családtagok látogathatják, de a barátok nem, akik általában drogfogyasztók, és negatív hatással lehetnek rájuk. A kampány részeként elindított farabariere.ro oldalon számos, egykori drogfogyasztó történetével lehet megismerkedni, és erőt meríteni példájukból.

Natalia Intotero miniszter szerdán meglátogatta a marosvásárhelyi Materna kismamaközpontot is, az egyetlen olyan szakszolgálatot, amely szállást és tanácsadást biztosít a várandós kiskorúaknak és kiskorú anyáknak. Ugyanakkor meglátogatta Magyarózdon a drogfüggőket és szenvedélybetegeket ellátó központot is, amelyet 18 éve alapított a Bonus Pastor Alapítvány.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *