Derűvel és szeretettel tisztelegtek az autisták előtt

Derűvel és szeretettel tisztelegtek az autisták előtt

Újabb ünnepet szervezett a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékkal élőket foglalkoztató szervezete, az Írisz ház. A Sepsi Value Centerben összegyűlt társaság egytől egyig kékben, az autizmust jelképező szín árnyalataiban jelent meg, ezzel is tisztelegve az április másodikai világnap főszereplői előtt.

Minden évben összegyűlnek

A programot rögtön egy közös tánccal indította tizenöt fogyatékkal élő fiatal, majd hozzájuk csatlakoztak a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai is, így rövidesen több mint harminc táncos töltötte be a teret.

A tevékenységet irányító Írisz házban dolgozó Bokor Hilda kérdésünkre elmondta,

jelenleg hét autista felnőttet foglalkoztatnak a szervezetnél, a világnapot pedig minden évben megünneplik a tiszteletükre.

„Azért fontos, mert ha eljönnek az emberek, megnézik és meghallgatják őket, akkor elfogadóbbak lesznek a fogyatékkal élő fiatalok iránt.

Nagyon sokszor látom azt, hogy félnek tőlük, de ha ehhez hasonló nyílt napokat szervezünk, belátást nyerhetnek a mindennapjainkba”

– indokolta a találkozó jelentőségét az Írisz ház munkatársa. Mint mondta, az autizmussal élőket gyakran olyan különleges képességek is kísérik, amelyekkel kitűnnek a tömegből, hiszen

sokan a szokványostól eltérő, magas szintű kreativitással rendelkeznek.

Másként látják a világot, mint az átlagember, és ez legtöbb esetben a jelentés pozitív értelmét takarja.

Több van bennük, mint gondolnánk

A mozgást követően a világnapot jelképező kirakóson dolgoztak együtt a fiatalok. Ezzel párhuzamosan úgynevezett élőkönyvtár-beszélgetésre került sor, amelynek főszereplői Florin és Jácint voltak, két Asperger-szindrómás (az autisztikus zavarok egyik kategóriája – szerk. megj.) fiatalember.

Florin elmondásából kiderült, hogy számára a tehetséggondozás hiánya jelenti a legnagyobb problémát, a világjárvány óta ugyanis nem volt lehetősége táncolni, amit egyébként addig nagyon élvezett, mi több, táncoktatással is szívesen foglalkozna.

„Emellett jó vagyok a zenében, a festésben és színezésben, sportokban is, többek között a futballban” – magyarázta. Magabiztosan látja magát a jövőben Románia legnagyobb tehetségkutatójának színpadán, de nagyon szeretne egy barátnőt is, aki majd egyszer a felesége lehet, és akivel családot alapíthatna, gyerekeket nevelhetne.

Az önkifejezésre buzdítanak

Jácint számára az egyik legkirívóbb probléma, amivel harcolnia kell, a beilleszkedés nehézsége. „Akár a szóbeli vagy nonverbális kommunikációs jelek megértése is akadály, de

leginkább magánnyal küzdök”

– fogalmazott. Ezzel szemben az erősségeivel is tisztában van, kreatív lélek, aki grafikákat készít, mindegyiket jól megfogalmazott üzenettel.

Emellett gyűjt, archivál és megoszt olyan zenéket például, amelyeket már alig lehet fellelni, és ikonfestést is tanul. Szeret elvontabb stílusokat felfedezni, valamint vallja, hogy empátiával fordul a társai felé.

„Azt üzenném, hogy legyen bennük egyfajta forradalmi vágy az egyediség és őszinteség megtartásáért, és ugyanakkor ne rejtsék el a gyengeségeiket, ne álcázzák magukat, hanem nyilvánítsák ki az igazi énüket” – üzente a fiatal.

A tevékenység végén a népes társaság kivonult a bevásárlóközpont parkolójába, előre engedve azokat az autizmussal élő résztvevőket, akiket a jeles alkalommal ünnepeltek. Végül hangosan nevetve engedték szélnek a kék léggömböket, és megegyeztek, hogy jövőre újra találkoznak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *