Elfogadta a kormány Máréfalva címerét

Elfogadta a kormány Máréfalva címerét

Hároméves bürokratikus munka eredménye, hogy a kormány végre elfogadta Máréfalva hivatalos címerét – tudtuk meg Kovács Imre polgármestertől. Mint mondta, korábban is volt nem hivatalos címere a településnek, ám ezt Szekeres Attila István heraldikus tanácsára némileg módosítani kellett. Csak így fogadta el ugyanis a jelképet a kormány. Természetesen azért igyekeztek megőrizni az eredeti motívumokat.

A címeren látható székelykapu a hagyományőrzést szimbolizálja, a nárcisz a Cekend-tetőn lévő nárciszrétet, míg a nap és a hold (székely motívumok) egyebek mellett az Udvarhelyszékhez való tartozásukat jelképezik.

A zöld szín a természetet jeleníti meg, míg a kék a székely zászló szimbóluma.

Kovács Imre hangsúlyozta, hogy a címer a történelmüket, az ittlétüket igazolja. A munka során olyan jelképet igyekeztek alkotni, amelyre ránézve minden máréfalvi szíve megdobban, bárhol is legyen a világban, mindemellett pedig összefogja és összetartja a közösséget.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *