Egy héten belül másodszor riasztották kedden este a falubelieket medve miatt a Ro-Alert rendszeren keresztül Nyikómalomfalván.
Ezúttal a település Székelykeresztúr felőli kijáratánál levő kertekben látták meg a vadat, akkor értesítették a 112-es segélyhívó számon a hatóságokat.
A helyszínre a vadásztársulat, a csendőrség, az alpolgármester és állatorvos is kiszállt.
Mint arról korábban beszámoltunk, múlt csütörtökön egy családi ház ajtaján próbált bejutni a medve Nyikómalomfalván, miközben egy másik egyed nem messze, egy juhtanyát látogatott meg. Kedden este többen összegyűltek a riasztás miatt és egyhangúan nemtetszésüket és felháborodásukat fejezték ki medve-ügyben.
Tarthatatlannak ítélik a kialakult állapotot, ráadásul egyesek a törvényes út végigjárása miatt nem is hisznek benne, hogy egyhamar megoldódhat a helyzet.
„Ro-Alert üzenetben az áll, hogy ne etessük, ne fotózzuk, ne videózzuk a medvét, és maradjunk otthon.
– fogalmazta meg felháborodását egy falubeli visszautalva a múlt csütörtöki esetre.
Egy másik állattartó gazda elmondása alapján már többször és régebb óta látni a vadat, vadakat, ám ő sem tartott tőlük, amíg a falu közé nem merészkedett a medve, a jelenlegi helyzetet kapcsán ő is dühét fejezte ki.
Egy édesanyától megtudtuk, hogy
gyermekei annyira félnek a medvétől, hogy nem hajlandóak otthon aludni, ugyanis az érintett területen laknak, ezért a nagyszülőkhöz vitték a gyerekeket.
Azonban nem csak a kicsik félnek, és nem is alaptalanul, hiszen mint kiderült, csütörtök óta több portán is járt medve, hétfő éjszaka például egy udvaron felborította a szemeteseket, illetve látható nyomokat is hagyott maga után.
Még pénteken este őrjáratot szerveztek a falubeliek, és két pontról indulva két autóval járőröztek a település azon részén, ahol az egy nappal korábban jártak a medvék. Azért is tették meg ezt a lépést, mert
több idős falubeli él azon a részen, akik magatehetetlenek egy ilyen helyzetben.
Mi is csatlakoztunk az őrséghez, ekkor azonban nem tűnt fel a nagyvad kedd este viszont ismét ott ólálkodott a településen. Ám az összefogás ezen formája sem tartható sokáig, hiszen
az éjjeli őrjárat után mindenkinek reggel munkába kell mennie, és sok energiát elvesz az emberektől.
Kedd este Geréb Péter, Farkaslaka község alpolgármestere szállt ki a helyszínre, aki kérdésünkre elmondta, hogy a medvék távoltartására a hatékony vadgazdálkodás a megoldás. A vadállomány a vadásztársaságok fennhatósága alá tartozik, akiknek számon kell tartaniuk a vadakat és élelemmel is el kell látniuk.
– részletezte az elöljáró.
Végül a kedden este a medvét sikerült elhajtani, de ahogy egy helybéli fogalmazott: „az a medve nem fekszik le üres gyomorral.”