A nyitás napjára – némi kivitelezési hibák miatt – az első bejelentett átadási dátumhoz (2023 szeptember) képest még jó fél évet kellett várni, eközben csak nőtt a várakozás izgalma a leendő felhasználókban. A nagy napon, május elsején ragyogó idő volt, rengetegen ellátogattak a parkba (ingyenesen lehetett belépni),
úgy tűnik, a létesítménynek meglesz a stabil közönsége.
Talán a volt szakszervezeti művelődési ház előtti térről is odaszoknak a zöldövezetek támfalain, a tér lépcsőin gyakorló extrémsport-kedvelők, mivel a körülmények sokkal jobbak.
Kisebbek és nagyobbak, fiúk és lányok egyaránt jelen vannak a különböző nehézségű pályákon, főleg rollerrel, gördeszkával és biciklivel, de görkorcsolyával is kísérleteznek, próbálgatják a különböző nehézségi fokozatú elemeket. A skateparkot a Vocalcycle vállalkozás csapatának tanácsait követve alakítottak ki a tervezők európai szintűre. Az edzést a legkisebbek a pumptrack-pályán (hullámpályán) kezdhetik, a haladóknak ott a a „medence”, a spine (gerinc).
Nyolc- és hatéves fiaival látogatta meg a pályát egy kolozsvári házaspár, akik maximálisan elégedettek az ott tapasztalt körülményekkel, a fiúk pedig 1-től 10-ig terjedő skálán 11-esre értékelték az élményt. A szülők elmondták,
a kolozsvári pálya sokszor zsúfolt, sokkal leromlottabb állapotú, és ennek többek között az is oka, hogy felügyelet nélkül működik.
A sepsiszentgyörgyi pálya esetében a sokak által kifogásolt belépőár ezt is tartalmazza: a parkot videokamerákkal felügyelik, de egy alkalmazott is ott cirkál az elemek között, és ha kell, figyelmezteti a veszélyre a kicsiket, a pályára óvatlanul bemerészkedő gyalogosokat, de szükség esetén néhány trükköt, elemet is megmutat a kezdő gördeszkásoknak, rollereseknek.
A jegyárban az is benne van a városvezetés szerint, hogy a park közvilágítással, árnyékolókkal, mosdókkal, civilizált pihenőhelyekkel, padokkal is el van látva. Sőt,
a gyerekek a kapusháznál ingyen kölcsönözhetnek sisakot, hiszen ennek viselete kötelező.
Ez kapóra jött a már említett családnak is, hiszen eleinte ők is csak kerülgették a parkot, míg rájöttek, hogy sisak nélkül is bebocsátást nyerhetnek.
Mindent összevetve, a megkérdezett felnőttek úgy értékelték a skateparkot, mint a városnak egy újabb „mágnesét”. Többek között emiatt is tekintenek Sepsiszentgyörgyre egyre inkább családbarát városként a fiatal szülők, olyannyira, hogy akár Brassóból vagy Kolozsvárról is hajlandóak lennének Kovászna megye székhelyére költözni.
Décsei Ádám pályafelügyelő érdeklődésünkre elmondta, ő még a város korábbi, kezdetlegesebb pályáján kezdte a biciklis extrém sportot, és már akkor úgy működtek a dolgok, hogy a kisebbek összebarátkoztak a nagyobbakkal, tanultak tőlük, ez pedig itt, az új létesítményben is így van.
– mondja a szerepét elhivatottan felvállaló, 27 éves fiatal.
Mindezek ellenére a pálya balesetveszélyes lehet, a fiatalok pedig merészek, de főleg a kicsik kockáztatnak – tudtuk meg Ádámtól –, hiszen bennük még nincs félelemérzet. Már a második napon előfordult egy csuklórepedés, de szerencsére közel van a kórház (szinte átellenben), a gyereket bekísérték a sürgősségre.
Hosszabb távon a működtetők azt tervezik, hogy elsősegélypontot is létrehoznak a pályán.
Ahogy az lenni szokott, a városvezetés vélhetően most is reagál a skateparkot használók visszajelzéseire, apróbb változások tehát még ezután is várhatók.
A reggel 9 órától este 10-ig nyitva tartó parkba a teljes árú belépő 24 lej, érvényes Sepsi Card-dal rendelkezők számára 12 lej, nagycsaládos kártyával rendelkezőknek 6 lej. Ugyanakkor 18 éven aluliaknak a standard jegy ára 16 lej, érvényes Sepsi Card-dal 8 lej, nagycsaládos kártyával 4 lej. A gyermekeket kísérő felnőtteknek ingyenes a belépés, azonban ők csak a pihenőhelyeket használhatják. Rendszeresen sportolóknak bérletváltásra is van lehetőség.