Sok gazdálkodót kiszolgáló mezei utakat újítanak fel Gyergyócsomafalván

Sok gazdálkodót kiszolgáló mezei utakat újítanak fel Gyergyócsomafalván

A Vidékfejlesztési Ügynökség kedden tette közzé, hogy Gyergyócsomafalva pályázata finanszírozást nyert. A projekt mezei utak újjáépítéséről, felújításáról szól.

A Szentmiklósi, Hosszúvész, Mohos, Szegelet, Setétrét, Fülöp útja és Vészfő néven ismert utak az alapján voltak kiválasztva, hogy minél nagyobb mezőgazdasági területet szolgáljanak ki.

Amint Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere elmondta, az előkészületek során több alkalommal is egyeztetek erről a szakbizottsággal és a gazdákkal, és azokra az utakra esett a választás, amelyek a legforgalmasabbak és sok gazda használja azokat –

ezeken az utakon összesen 2247 hektár földet érhetnek el a gazdák.

Sokat számított a pályázat pozitív elbírálásánál az is, hogy 17, jogi személyiséggel rendelkezdő gazdálkodót is kiszolgálnak ezek az utak.

A Vidékfejlesztési ügynökség 1 millió euróval támogatja a fejlesztést. A községnek is komoly önrészt kell vállalnia, de

a pénzügyi kiadásaikat úgy szeretnék csökkenteni, hogy a kőbányából kitermelt követ használják az utak korszerűsítésénél.

A beruházás megvalósításához a következő lépés a finanszírozási szerződés aláírása lesz, majd a kivitelezési terv elkészíttetése, a közbeszerzés, és végül a kivitelezés. A polgármester számítása szerint a munkálatok elkezdésére 2025 elején kerül sor.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *