„Tisztességesen, méltósággal” zajlott a székelyudvarhelyi előválasztás – vélik a polgármesterjelöltek

„Tisztességesen, méltósággal” zajlott a székelyudvarhelyi előválasztás – vélik a polgármesterjelöltek

A polgármesterjelöltekre 4876-on szavaztak, ebből 3150-en Szakács-Paál Istvánra, 1037-en Ilyés Szabolcsra, 614 Demeter Istvánra adták le a voksukat – jelentette be vasárnap, késő este Antal Lóránt az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének elnöke.

„Ma székelyudvarhelyi emberek győztek. Együtt győztünk, mert nem engedtünk a félrevezetésnek, nem hallottuk meg azt a suttogó propagandát, ami bagatellizálni kívánta az előválasztást, és azokat sem, akik folyamatos összeesküvés-elméleteket gyártva azt gondolták, hogy borítékolva van az eredmény” – fogalmazott a szervezet helyi elnöke.

Megköszönte a szavazóknak a támogatást, hozzátéve, hogy Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala egyenesen akadályozni próbálta a munkájukat. Utóbbival arra utalt, hogy

nem biztosítottak számukra szavazófülkéket, illetve urnákat, ezeket Farkaslaka és Felsőboldogfalva községektől kellett kölcsönkérjék.

„Egy célunk van, méghozzá, hogy Székelyudvarhelyt visszaállítsuk a fejlődés útjára. Elegünk van a megosztásból és az acsarkodásból” – szögezte le. Ezt követően köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az előválasztás sikeréhez.

Ahogy a jelöltek látták

Demeter István szerint az előválasztással példát mutattak abban, hogy miként lehet az eseményt „csendben, alázattal és barátsággal lefolytatni”. Hangsúlyozta, hogy

csak méltósággal, és a most tapasztalt szellemiségben lehet a helyhatósági választásokat megnyerni.

Rámutatott arra is, hogy tisztességesen zajlott az előválasztás, nem volt csalás, nem voltak rendellenességek.

Ilyés Szabolcs is büszke arra, hogy sikerült az előválasztást „szépen, barátságosan, jó hangulatban és jó üzenetet továbbítva lefolytatni”. Köszönetet mondott szavazóknak és kezét nyújtotta mostani vetélytársainak, további sikereket kívánva.

A szavazatok többségét megszerző Szakács-Paál István is úgy érzi:

bebizonyították azt, hogy dönteni lehet méltósággal, méghozzá úgy, hogy tisztelettel beszélnek ellenfeleikről, végül pedig kezet tudnak fogni és szembe tudnak nézni egymással.

„Én ugyanezt a szerénységet, ugyanezt az alázatot és rengeteg munkát fogok ígérni a következő két hónapra, és ha sikerrel járunk, akkor következő négy évre is” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy valamivel több szavazatra lesz szüksége a nyeréshez a június 9-i helyhatósági választásokon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *