Visszakerült az önkormányzathoz, de legjobb esetben is csak rövid időre nyitják meg idén a szentegyházi termálfürdőt

Visszakerült az önkormányzathoz, de legjobb esetben is csak rövid időre nyitják meg idén a szentegyházi termálfürdőt

A Föld-napja apropóján épp szemétszedési akciót tartott Szentegyháza Polgármesteri Hivatala a Szentegyháza Gyöngye strand környékén is, amikor kilátogattunk a helyszínre. Lőrincz Csaba polgármesterre várva volt időnk arra is, hogy körbejárjuk a létesítményt: azt tapasztaltuk, hogy

bőven van javítanivaló a standon és környékén.

Szembe mentek a közösségi akarattal

Húsz éve egy versenytárgyalást követően a szentegyházi önkormányzat 49 évre haszonbérbe adta négy cégnek a kisváros határában lévő, 2,6 hektáros területű termálfürdőt – kezdte az előzményekkel Lőrincz Csaba. Mint mondta, ez nagyon nem tetszett a helyieknek, akik közül többen a strand kiépítésében is részt vettek, ezért petíciót is indítottak, ám végül nem jártak sikerrel az intézkedés meggátolásában.

A bérlők nemcsak a termálstrand működtetését vállalták, hanem azt is, hogy 15 év alatt ötmillió eurót ruháznak be a létesítmény fejlesztése érdekében.

Az említett vállalatok azonban soha nem működtették a fürdőt, ehelyett létrehoztak egy újabb céget erre a feladatra, amely valójában semmilyen jogi viszonyban nem volt a szentegyházi önkormányzattal. Ennek okán, illetve a beígért beruházások elmaradása miatt

többször is felmerült, hogy per útján próbálja meg visszaszerezni a strandot a városvezetés, ám a komoly lépések sokáig várattak magukra.

Voltak olyan személyek a városvezetésben, akik tartottak az üzemeltetőtől, másokat a közöny, a helyzet bonyolultsága vagy az érdekek térítették el az eredményes jogi intézkedésektől – véli a jelenlegi polgármester. Hangsúlyozta, hogy az évek során a hivatal munkatársai is vétettek hibákat – sokszor azért, mert egyszerűen nem voltak beavatva a helyzetbe –, hiszen például

egy olyan vállalattól fogadták el a bérleti díjat, amellyel gyakorlatilag nem állt szerződésben az önkormányzat.

Nem beszélve arról, hogy működési engedélyt is adtak a strandra az említett vállalatnak.

Zajló és lezárult perek

2019-ben indult számottevő per a strand visszaszerzésének ügyében, de számára is érthetetlen módon három évig nem volt tárgyalás – folytatta a polgármester. Mint mondta,

gyakorlatilag két fontos bírósági eljárás indult az elmúlt években: egyik arról szólt, hogy bontsanak szerződést a bérlőkkel, a másik a felhatalmazással nem rendelkező üzemeltető kilakoltatását taglalta.

Előbbi pert mostanra meg is nyerték, egy hete írták alá a szerződésbontásról szóló dokumentumokat az érintett cégek képviselőivel. Az egykori üzemeltető ugyan elhagyta a strandot, ám időközben fellebbezett a kilakoltatás ügyében. Ez utóbbi jelenleg is tárgyalás alatt áll. Közben a békés megoldást keresve

egyezség is született arról, hogy a korábbi működtető időt kap javai elszállítására, ami így még nem történt meg.

Az elöljáró kifejtette, hogy nem volt egyszerű az elmúlt időszak, hiszen az ellenfél mindent megtett a bírósági döntések lassítása érdekében, számos az ügyhöz kapcsolódó, illetve azzal nem is összefüggő pert indítottak, hogy ezekkel lefoglalják a városvezetést, illetve személyesen a polgármestert.

Meg kell érteni, hogy nekem nem volt személyes problémám senkivel, csak azt szerettem volna, hogy ne illegálisan üzemeljen a strand”

– húzta alá az elöljáró.

Engedély nélküli építkezések

Lőrincz Csaba arról is beszélt, hogy az elmúlt húsz évben tűntek el ingatlanok, ugyanakkor épültek is újak a strandon, de

gyakorlatilag semmire sem kapott építkezési engedélyt a korábbi üzemeltető.

Jelenleg szóbeli tárgyalások folynak arról, hogy mi legyen az engedély nélkül létrehozott szálláshelyekkel, illetve a tusoló és vécé épületével. A városvezetés inkább az irányba hajlik, hogy az üzemeltető bontsa el, továbbá szállítsa el az épületeket, de arra is látnak némi esélyt, hogy esetleg megvásárolják azokat, egy független felértékelő cég által javasolt áron.

Egyelőre azt látjuk, hogy nem igazán lenne szükségünk az említett épületekre, hiszen nem illeszkednek a strand fejlesztésével kapcsolatos koncepciónkba. Természetesen erről végső döntést az önkormányzat fog hozni”

– így a polgármester.

Rámutatott, hogy a stranddal kapcsolatos tárgyalások során kiderült, hogy az önkormányzat 1999-ben is kötött egy koncessziós szerződést, ezúttal egy korondi személlyel, aki így 200 négyzetméternyi területet bérelt: azt, ahol a bejárathoz közeli vendéglő található. Az említett személy kifizette az összes bérleti díjjal kapcsolatos elmaradását, és gond nélkül visszaadta a területet a helyi önkormányzatnak. A probléma csak az, hogy

a vendéglőt nem ő, hanem a fürdő korábbi üzemeltetője építette és nem hajlandó lemondani róla, elhagyni azt.

Ez ügyben is bírósági tárgyalás indult. Mindemellett folyamatban van egy bírósági ügy a termálfürdőt alkotó telkek tisztázása érdekében is: bár ezek a meglévő dokumentumok szerint az önkormányzat tulajdonát képezik, van, aki azt állítja, hogy korábban megvásárolta azokat.

Mihez kezdenek a stranddal?
Komoly elképzeléseink vannak a visszaszerzett termálfürdővel kapcsolatban, ám mindenképp szeretnénk megőrizni a hely strand jellegét, illetve a természetközeli környezetet. Már készítettünk is különböző tanulmányokat és egyeztetünk a tervezőkkel”

– magyarázta Lőrincz. Hosszútávon (legalább öt évben) gondolkodva, szeretnének például egy új fúrást végezni, termálvizet keresni a helyszínen, hogy egy fedett uszodát is építhessenek a kinti medencék mellé. A polgármester hangsúlyozta:

elsősorban a fürdőzési élmény növelésére, nem pedig új szálláshelyek kialakítására fognak koncentrálni.

„Meg szeretnénk hagyni a lehetőséget a helyieknek, hogy ők alakíthassanak ki panziókat és egyéb szálláshelyeket a környéken, hiszen így nekik is hasznuk lehet a termálfürdőből. Mindemellett

a beruházásokkal különböző más szolgáltatásokat is szeretnénk idevonzani, amelyek megélhetést jelenthetnek a helyieknek”

– hangsúlyozta. Ugyanakkor a terveik között szerepel parkolók kialakítása, illetve az épületek és medencék feljavítása is, továbbá évente elvégzik majd a karbantartási munkálatokat. Elképzeléseik között szerepel az is, hogy

az önkormányzat hozzon létre egy céget, amely a későbbiekben üzemeltetheti a létesítményt.

A polgármester közölte: még várniuk kell arra, hogy írásban is megkapják a meghozott bírósági döntéseket, így gyakorlatilag nem nyithatják ki egyhamar a strandot. Legjobb esetben is idén már csak augusztusban üzemelhet újra a strand, nagyjából egy hónapig. A következő években várhatóan már nem lesznek ilyen gondok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *